A WomenŐ egy írásos világ, mely rámutat azokra a hézagokra egy nő, egy férfi életében, melyet kijavíthat, ha van hozzá bátorsága!
Azért írom le a történetemet, hátha az újrakezdők táborának segítséget nyújt. Tudjátok, hiszen sokan ismertek engem, hogy közel 20 éve az emberek szolgálatában állok. Nem sok ember van, akit nem láttam el életemben jó szóval, ez alól azok sem kivételek, akik ma ellenségként tekintenek rám. Március második fele óta fogcsikorgatva tettem a dolgomat.
Mikor mentünk dolgozni a kolléganőmmel, és sorra mondták le a vendégeink az időpontjaikat, úgy éreztem, hogy potyognak a fejünkre az elszáradt diók a fáról. Eddig csak építettem, kezdtem én sokszor újra, de mindig erőt adtak a vendégeim, még a legálságosabb helyzetben is. Aztán amint gurult az autóm a szalon elé, hirtelen belém hasított egy érzés, hogy minek jöttem én ide.
Nyilván ezt a végletekig eltitkoltam még magam előtt is, nemhogy megengedtem volna azt, hogy mások lássák mindazt, amit átélek. Sokminden lepörög az ember életében amikor elveszni látszik egy csata. Van aki azt gondolja, jobb ha most gyorsan bedobja a törölközőt és van aki hagyja, hogy az arcába csapjanak és csak utána esik össze.
Én hagytam, hogy kapjam a pofonokat, de mindezt állva, rezzenéstelen arccal bírtam ki és nem térdeltem le, csak ma, mégpedig az Univerzum előtt, megköszönni, hogy erőt adott. A feleslegessé válás érzése sokkal nagyobb krízis, mintsem egy rosszul sikerült románc. A feleslegessé válás érzése azonos azzal, hogy megkérdezd magadtól, hogy tulajdonképpen ki a fene vagy te, akit csak úgy ellehet felejteni. És ez az érzés, nem arról szólt, hogy miből fogok élni, hiszen van eszem, ezáltal nem kell aggódnom ez miatt.
Nekem biztosan ezzel volt a legnehezebb megbirkóznom. Nagyon sok múlik ilyenkor, mikor érzékeny az ember azon, hogy vele ki hogyan bánik. És én azokból az emberekből tudtam csak erőt meríteni, akik szinte ordítottak értem és mentsvárat kerestek a kezeim között, míg megszépítem a hajukat. Csalódásaimat azonban nem enyhítették. Nem tudhatták, hogy mi fáj, hiszen ők mind, egyenként kifejezték azt, hogy nekik bizony rám hatalmas szükségük van. Én pedig ugyanolyan szeretettel vettem körbe őket, mint eddig, holott az cikázott a fejemben, hogy talán nem ez az én utam.
Arra gondoltam, hogy milyen pokoli ennyire kiszolgáltatva lenni, és elméláztam azon is, hogy ilyenkor úgy odébb dobják az embert, mint a sicc, ráaggasztva a potenciális fertő jelmezt, indokolatlanul. Én pedig csak vártam, és vártam, hogy utolérjem magam, utolérjem azt az “énmagamat”, akit szeretnék magamban tudni. Azt az erőt, azt a versenyzőt, azt a valakit, aki nincs ilyen mértékben a saját talaján kívül.
Tettem én, tanítottam a tanítványomat, mentem én a szalonba, de belül, legbelül kongtam az ürességtől csalódottságomban. Aztán érkeztek az új ügyfelektől a telefonhívások, és én hiába gondoltam arra, hogy ebben az időszakban X vagy Y jött hozzám mindig, rákellett jönnöm, hogy itt az idő változtatnom és lehetőséget kell adnom azoknak, akik eddig arra vártak, hogy “lecsapjanak” rám. Nagyon nehezen ment és nagyon idegen volt az egész. Én aki a vendégeim szemük állásából tudom, hogy változtatunk egy új frizurát, mert ideje van, hirtelen bemutatkozásokkal kezdek és ismerkedek új emberekkel, akiket még boldoggá is teszek.
Éjszakákat nem aludtam, holott nincs miért sopánkodnom. A kemény mag nem tűnt el. Én mégsem aludtam és mindazokra gondoltam, akik úgy bántak velem, mintha egy lepratelep gazdája lennék, ahol minden dolgozó, minden ügyfél egy parazita, aki bármikor beléjük fúródhat. Tegnap este is forgolódtam rendesen. Ma pedig leszálltam a futógépről, mert nem ment a futás, és ledobtam a súlyzókat, mert az sem ment.
És megszólalt a telefonom. Egy kb. 17 éve hozzám járó kedves vendégem hívott, aki előzetesen nagyon kedvesen köszönt el csak egy pici időre, mert ő félt, nem tudta mi folyik körülötte. Ahogy megláttam a kijelzőmet már zokogni tudtam volna, de természetesen nem tettem.
Nyilván időpontot foglalt, és kedvesen elbeszélgettünk ahogy szoktunk. Miután letettem a telefont, olyan sírás tört ki rajtam, mely a szívem alsó részéből száguldott fel.
Akkor minek írsz céllistát? Ezek szerint rettegve, félve, aggódva. Ugyanez a helyzet egy diétával is. Komolyan elhiszitek, hogy normális dolog állandóan sanyargatni magatokat, majd amikor megesztek egy falat édességet, akkor bűntudatotok lesz ezerrel?
A bűntudat hizlal a legjobban, nem a falat csoki kérem szépen. Egyél minőségi ételt, sokszor keveset, igyál sok vizet és mozogd ki magadból a szar gondolataidat, máris jobban leszel! Ezek fényében van még kérdés a céllistával kapcsolatban? Van még rossz beidegződés, félelem bennetek?
Ha van, akkor menj vissza a cikk elejére és olvasd el újra, ha nincs akkor irány a lelki-mentális takarítógép használata. Pucold ki végre az elutasítást, ami tönkretesz és illeszd be az életedbe a terveidet félelmek nélkül!
Ugyanez igaz arra a bizonyos témára is, amire már sokszor utaltam, mégpedig arra, hogyha magamat nem szeretem, akkor majd mások fognak engem szeretni, vagy én másokat tudok szeretni?
Dehogy tudok, dehogy fognak! Hát ők az én tükörképeim! kb., mint a pénztárcám.
Welcome Augusztus, legyél császári minőségű mindazok számára akik szeretik az életükből kivenni a jót….tehát nekem is! 🙂
Hogy miért? Erre vártam. Erre a jelre, erre a pontra, pillanatra, amikor a lelkem tényleg utoléri saját magát. Ágika, köszönöm! Olyannyira érzem, hogy ki vagyok és mit szeretnék, hogy csak na. És egy dolog rohadtul biztos. Lepattintani egymást a legkönnyebb irány. Azzal foglalkozzatok a jövőben aki a szívét is beleadja a munkájába, hivatásába, mert nem mindenkit a pénz motivál, van aki tényleg segítő, kreatív jótevőnek született, és neki szüksége van arra, hogy fontosnak érezze magát. EBBŐL KÖVETKEZIK, hogy elmentünk kézművest hamburgert enni a kedvenc családi vállalkozású burgerezőbe. És fogszabályozó ide vagy oda, megettem késsel-villával és kész.
Tiszteljük egymást, úgy szépen áramlik majd mindenki számára az újrakezdés varázsesszenciája! Ezt sokkal fontosabb csinálni, mint távolságot tartani! A távolságtartás megbukott, érdemes a közeledésre hangolódni, már aki óhajt….már aki óhajt még részt venni egy FÉL-ELEM nélküli SZER-ETET-ből álló világban…
