Sérülékeny mező az emberi kapcsolatok részlege. Főleg manapság, amikor olyan anyagias világban élünk. Nade, az anyagiakon és a hasznokon túl azért nagyon fontos, hogy értékes szövetségeseink, barátaink, kollégáink, társunk legyen. Az sem hátrány, ha mindez minden életterületünkön jól működik.

Tudjátok, hogy sok, sőt rengeteg női vendégem van. Azt is tudjátok, hogy általuk, és az életemben bármikor is részt vevő nők kapcsán elég nagy emberismeretre, vagyis nőismeretre tettem szert .(Nem véletlenül szoktam mondani, hogy bizonyos nőtípusoknál mocskosabb a földön nincsen.) Ezen biztosan most néhány olvasónak kigúvad a szeme, de nézzük csak meg közelebbről ezt a témát, mielőtt pálcát törtök a fejem felett, hogy ilyen minőséget vagyok képes kiejteni a számon!

A női irigységről már mindenki hallott, de a női gonoszságról, ami az irigységből fakad már nem igazán mer senki nyilatkozni.

Jó ideje foglalkoztat az a téma, hogy miért nem divat a párkapcsolat, és sajnos úgy áll a helyzet, hogy mi nők, igencsak tehetünk arról, hogy most ilyen furcsán állnak a férfiak a dolgokhoz. Alapvetően ritkaság, hogy egy nő felvállalja igazi valóját. Jobb ma két retusálás, mint egy kócos kép, ami cseppet sem fenszi, Mármint sokak szerint.

A műanyag világ túlretusált képein persze mindenki derűsen kacag, de mégis hisz nekik. Elhiszi, hogy a tökéletes a normális. A nők pedig odáig fajultak, hogy egymás képére műttetik saját magukat, és addig fotóznak a tükör előtt, míg az ezer képből egy biztosan telitalálat lesz az instán. A tökéletességre való törekvés persze csak külsőségekben van meg. Így-úgy megfotózott csalássorozat eredménye egy hamis illúziót mutat, de azt bizony a nagyközönségnek.

Ha akarod, ha nem, ma már nem nagyon látsz olyan képet hölgyekről, mint anno a nőkről. Ma mindenki retusál, hajat vasal, óriás pillákat rakat, profi sminkcuccokat használ és persze egyre jobban mozog a kamera előtt. Ezeken a képeken ami nem látszik, az az, hogy az illető mennyire tiszta, mennyire ápolt vagy sem. Az sem látszik, hogy milyen magas vagy széles az illető, hiszen alaposan megmunkált fotókról van szó. Ismerek néhány arcot, akik a képeik alapján nádszálvékonyak és extrák, de a bejárati ajtón nehezen férnek be a valóságban.

Szóval a nők elkezdték eldeformálni a saját önbecsülésüket.

Azért kezdték el, mert valószínűleg sosem volt belőle elég, így hát elképzelték, hogyha majd szétretusálják a képeiket, akkor érkeznek a lájkok, és velük együtt a pasik bűvköre. Aztán a sóvárgó arabok, indiaiak és törökök, mind-mind beírnak a képek alá mindenféle gigabókot, és komplett kész is a sikeres fotó. A sikeres fotó, amit követ egy újabb sikeres fotó. Egy sikeres fotó, amit rengeteg nőtársam összehasonlít másokéval, és persze bepublikálja, hogy nomékáp. A nomékáp szerintem nomékáp, és nem pici alapozó, pici szemhéjfesték, műragasztások és hazugság effektek.

A nomékáp az, amikor nincs mékáp!

Eszembe sem jutna kirakni egy képet és brillírozni velük, hogy nomékáp, hiszen minimális sminket én is szoktam használni és ebben semmi üldözendő nincs. Abban azonban van, hogyha hazudok a világnak. És ha hazudok a világnak, amire vonaglik a fél muzulmán férfigyülekezet, akkor vajon milyen fickót fogok magamhoz vonzani? Nem véletlenül olyat, aki szintén hazudik valamiben…? Mert szerintem de. Aztán jön az elégedetlenség, meg a büdös bunkó már megint átvert alapszöveg.

És mindez tudjátok miből fakad eredendően?

Az irigységből, az utánzásból és abból, hogy csak azértis én is ott fogok feszíteni, mint ahol mások.

Mert mások mindig irigylésre méltóbbak…

Mert mások biztosan ettől boldogok…

Mert mások ezért sikeresek…

Mert mások ettől csinosak…

Óhhhh de sokszor tapasztaltam azt, hogy megérkezik a vendég JLO képével és közli, hogy pontosan ugyanilyen hajat szeretne! Aztán amikor megnézzük a képet, uppsz kiderül, hogy fél kiló műhaj van beépítve a hölgy hajába, és persze beállított, megmunkált fotó az is. Nade mutatós és irigylésre méltó, nem?

Miért ne lehetne neki is olyan?

Hát azért mert a csalás művészetében az az izgi, hogy azt a képet pontosan 8 kőkemény óra előzte meg, amikor is egy full brigád készítette el a “művésznőt” a show-ra. Bizony, egyszerűnek tűnik képről. Aztán amikor megnézzük a cicanacis vasárnapi insta fotóját a show királynőjének, akkor hirtelen már nem is olyan fontos leutánozni azt a hajat, vagyis az igazit. Mert az nem olyan… az kócos, rendetlen, rövid és kevés… Hát ki akarna olyan lenni nem? Elvégre az, hogy önmagát mutatja egy világsztár az instán olykor teljes valójában, azt sebtiben át kell lapozni, mert az uncsi.

Nekem nem. Nekem pont, hogy nem. Nagyra értékelem ugyanis azokat az embereket, akik a helyén tudják kezelni saját maguk aktuális bemutatását a világnak.

Mert önmagunk lenni nem ciki. Akkor sem ha szarabb a passz, vagy éppen nyúzottabb az arc a kelleténél.

De a nőknél a rosszindulatú rivalizálás évek óta fennálló ürügy. Évek óta licitálnak egymásra, nézik irigykedve, gonoszan a másikat, úgy, hogy szart sem éreznek át egy-egy élethelyzet súlyából, amin a másik keresztül megy.

Csak a mustra megy és az összehasonlítgatás. És ez undorító. Nemhogy összefognának a nők, és vallanák azt, hogy legyél bármilyen is, attól még a teremtés csúcsembere vagy, nem….

Inkább elhatárolódnak egymástól és nyomják egymás agyába a tökéletesség illúzióját. S miután tökéletes ember nincs, így tökéletes barátság, kollegiális viszony, és társas kapcsolat sincs. Mert a mai emberek nem értik, hogy nem csak a jót kell kivenni mindenből és nem csak az a tutti, ami feltölt, átível, magaslatokat tol eléd, rajong, kifizet, megvesz, megmutat, előnyőssé tesz és csakis a haszonról szól.

A mai emberek ezért sínylődnek, nélkülözik a szeretetet, egymás barátságát, a párkapcsolatot, a valódi élményeket, a valódi sikert. Ezért nem nyitnak egymás felé, mert a tökéleteset keresik mindenben.

A tökéletes pedig nem más, mint az elfogadott tökéletlenség.

Hogy kell e mindig megmunkáltnak lenni külsőre? Hát amikor az ellenségeiddel találkozol, akkor érdemes… 😊 …de az már egy másik történet.