Rengeteg írás született az elmúlt évek alatt. Most jött el az idő, hogy egy helyen, könnyen hozzáférhető formában közzé tegyem.
Napról – napra kerülnek fel a régebbi bejegyzések, érdemes vissza jönni és ismét szétnézni, olvasgatni.
Ma elkezdtem írni egy mások posztot, de valamiért nem lett kerek….
Az oka, hogy miért nem lett kerek, pusztán azért volt, mert ma nem ezt kell Nektek írnom. Az, hogy kell, utálomszó, de ma kell, ma muszáj…
Aztán hogy szeressük egymást, hogyha gyakrabban állunk harcban egymással, mint egymás mellett? Ritkán adatik meg, hogy áramoltatva szerethetjük egymást.
Annyira szeretem amikor azt mondják, hogy “ engedd el “! Ahhoz, hogy eltudj engedni dolgokat, tudjátok mi kell?
Az, hogy qrvára belefáradjatok a küzdelmekbe. AZ. Van aki harcosnak születik, van aki nem. Aki harcosnak születik átmegy a falon is, ha a célja úgy kívánja.
Sok ember megsínylette a mögöttünk álló időszakot és szerencsére elég sok ember állított fel új célokat, tapasztalatai tükrében.
Egy erős megtapasztalás azonban van, mégpedig az, hogy sokkal érzékenyebbek lettünk, már aki tényleg átlényegült a nehezebb erőpróbákban.
Nincs általános igazság, hogy miként kellene újraépülnie az egyénnek és a világnak, de ami tény, hogy lejárt az ideje annak, amikor mindent csak úgy eltűrünk másoktól.
Úgy látom még mindig nem működik rendesen a felébredés. Óriási sztori ez az “egész” a világtörténelemben. Pontosan megmutatja, hogy kinek mi a legnagyobb problémája, egyéni szinten és ezáltal a világra való hatását illetően is. Nos mi történik.
Az ember akkor ír könyvet amikor úgy van a dolgokkal, hogy nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek.
Nekem ezen a héten kissé bekacsintott a múlt, és nyugodtan állíthatom, hogy méltóságteljesen vizsgáztam ebből a témakörből. Már amikor bekacsintott, akkor nagyon mély hálát éreztem a szívemben.
Amikor gyerek voltam én rajongtam a külföldi cuccokért. Milka csoki, Nutella, Ritter Sport, és persze a koptatott farmer is. Mindig arra vágytam, hogy egyszer annyit ehessek Milka csokiból amennyit csak bírok és nem annyit, amennyi jut.
Azt érzem elkezdődött valami. Már csak néhányan kapaszkodnak a biztonságnak hitt félelmükben, melyet napról-napra oszlat szét az az energia, ami tettekre ösztönöz. Nincs mellébeszélés, cselekedni kell.
A lelki újrakezdés bizony sokkal nehezebb, mint az a rutin, melyben az ember nap, mint nap elevickél. A lelki újrakezdés szerintem mindenben a legnehezebb. Azt mondják, hogy olykor állj meg és várj, míg utolér a lelked. Hát azt hiszem, az ember addig tartja magát, mármint az erősebbik típus, ameddig csak tudja, de aztán jön a páccs.
Tegnap felvette velem a kapcsolatot egy “hölgy” aki az olvasóim között volt. Egy baráti beszélgetésnek indult, öt percet kért tőlem. Teljesen jókedvűen álltam a dologhoz, eszembe sem jutott, hogy mire megy ki a játék.
Hányan dolgoznának, ha lenne munkahelyük? Hányan dolgoznak akiknek van munkahelyük? Hányan dolgoznának akiknek volt munkahelyük, van is, de elhatárolódnak a munkavégzéstől? És hányan dolgoznának azok közül, akik eddig dolgoztak, de tőlük határolódtak el a kliensek?
Ha nem lenne Tinder, és egyéb társkereső “rovat” akkor az emberek kénytelenek lennének megismerkedni egymással! Amikor óvodában Zolika megrúgott már a négyéves társaim összekuncogtak előttem és elkezdtek csúfolni, hogy bibibiiii szerelmesek vagytok egymásba bibibiiii.
